2013. szeptember 26., csütörtök

Találkozás a Zennel – érzések és gondolatok

Kedves olvasónk a minap küldte el nekünk írását arról, milyen érzései és gondolatai voltak blogunk olvasása közben, és akkor, amikor ellátogatott Noszvajra, az Oxigén Hotel****és ZenSpa, Zen kertjébe.

Nem a ZEN-ről akartam információkat, hanem szállodát kerestem, ahol igazán kipihenhetem magam úgy, hogy közben jó helyen, jó levegőn vagyok, kirándulhatok, esetleg kerékpározhatok, stb. Mikor megláttam a „ZenSpa” kifejezést, azonnal felkeltette az érdeklődésemet, így körbenéztem a weboldalon, majd eljutottam a blogba, ahol legelőször a ZEN kertről olvasgattam. Ez olyan különlegesség volt számomra, ami eldöntötte, hogy el kell mennem, és meg kell néznem azt a kertet „élőben” is.

Elsétáltam a Hotel mellett

2013. szeptember 21., szombat

Zen mese a kételkedésről és a hitről

Olvasóink visszajelzései megerősítettek minket abban, hogy továbbra is „könnyen emészthető” módon írjunk a ZEN-ről, és minden ezzel kapcsolatos dologról.
Most egy nagyon rövid, de annál érdekesebb történetet hoztunk, hogy együtt gondolkodjunk el rajta.
Egy nap a tanítvány megkérdezte a Mestert:
- Mester, tényleg még ebben az életemben elérhetem a Megvilágosodást?
- Igen! - válaszolt meggyőződéssel a Mester.
- Ez biztos? - kérdezett vissza kételkedve a tanítvány.
- Ki van zárva! - válaszolt lemondóan a Mester.


Ez a történet bármi mással (cseréljük ki a kérdésben a tárgyat) ugyanígy elgondolkodtató, és még abban is biztosak vagyunk, hogy minden kedves olvasónk környezetében sok ilyen „tanítvány” és „Mester” él.

2013. szeptember 16., hétfő

A ZEN és a gasztronómia

Talán meglepő lesz mai írásunk, mert ki gondolná, hogy a ZEN és a táplálkozás, az ételek szoros összefüggésben vannak egymással. Pedig így van, és még azt sem mondhatnánk, hogy megrögzött „zenistának” kell lenni ahhoz, hogy adjunk magunknak időnként 1-1 napot, amikor ételeinket is átlengi a ZEN szelleme, szellemisége. Látható lesz, hogy a természet közelsége, -ami a ZEN alapja- a főzésben, az ételek készítésében is fontos, tehát nem is nehéz kitalálni, hogy nem a nehéz és zsíros magyar konyháról fog szólni írásunk. Nem mondjuk, és nem is akarjuk, hogy bárki lemondjon a jól megszokott ízekről, finom magyar specialitásokról. Mi csak azt szeretnénk, ha olvasóink adnának egy esélyt annak, hogy megismerkedjenek egy másfajta konyhával, felfedezzenek olyan alapanyagokat, amik a mindennapjaikban nem feltétlenül vannak jelen, vagy ha igen, nagyon kis mértékben.

Minden, ami ZEN, a testet, a lelket és a szellemet egyaránt szolgálja, nincs ez másképp a ZEN szakácsművészetben sem.

2013. szeptember 5., csütörtök

Hálószoba és a ZEN

Hónapokkal ezelőtt írtunk (pontosabban Dínó mesélt) már a lakberendezésről a ZEN tükrében. Most ismét erről lesz szó, de nagyon konkrétan csak a hálószoba berendezéséről, ha a ZEN „tanításait”, filozófiáját is szem előtt tartjuk a tervezésnél és a kivitelezésnél. Természetesen a már meglévő hálószobákba is becsempészhetünk olyan elemeket, tárgyakat, hangulatokat, amit a keleti kultúrák,  jelesül a ZEN pártol.
 
A ZEN stílus az egyszerűségről, a letisztultságról, az esztétikumról szól. Mellőz minden hivalkodást, harsányságot. A ZEN hálószoba mentes a sallangoktól, egyszerű, elegáns és szép.
 
 
Japánban minden helyiség padlója leginkább bambuszpadló. Érdemes törekedni arra,