Eihei Dogen 3.

Mielőtt folytatnánk Dogen életéről szóló írásunkat, elgondolkodtunk, hogy mi magunk, és olvasóink közül hányan lehetnek ennyire megszállottak elveikben, munkájukban, az életükben, mint Dogen.

Nagyon sokan megszállottak, nagyon sokan munkájuk rabjai ilyen-olyan okból kifolyólag. Ettől függetlenül sokan legalább annyira szeretik munkájukat, mint Dogen és sokan hozzá hasonlóan korszakalkotó ötleteket valósítanak meg. 

Dogen azt vallotta, hogy térjenek vissza az ősi japán zenhez, ami szerint nem csak ülni kell és úgy gyakorolni a zent, hanem minden szempontból élni a mindennapokat.

Eihei Dogen a szótó (soto) iskola megalapítója

Olvasóink visszajelzéseiből tudjuk, hogy bár érdeklődéssel olvasták Dogen életét, megjegyezték, hogy kicsit szárazra, nehezen olvashatóra sikeredett írásunk.

Most igyekszünk sokkal könnyedebben, érdekesebben fogalmazni, hogy az érdeklődő olvasóink kedvére tegyünk.

Ennek a nagyszerű embernek a fiatalkora azzal telt, hogy kereste azt a tanítót, aki válaszokat tud adni kérdéseire, de nagyon nehezen talált megfelelőt. Egészen 1225-ig vándorolt, amikor végre belebotlott

Eihei Dogen élete

Előző írásunkban említésre került Eihei Dogen, aki Japán legjelentősebb zen mestere a Kósó-dzsi, az első teljesen önálló japán zen-templomkolostor megalapítója és az Eihei-dzsi templomkolostor létrehozója.

Úgy gondoljuk érdemes részletesebben megismerkedni életével, ezért (többek között) Végh József, Széljáró füzetekben megjelent írása alapján mesélünk róla.

1200. januárjában született. Nem teljesen biztos, de apja valószínűleg befolyásos miniszter volt, aki két évvel később (vélhetőleg) politikai merénylet áldozata lett. (erről megoszlanak a vélemények)

A Mondzsumaru nevet kapta és már egészen piciként is kitűnt eszével. 

Alig tudott beszélni, 

de már kihajtotta a tekercseket és úgy ült fölöttük, mintha olvasná őket. 3 évesen már olvasgatott, 7 évesen pedig már verseket írt.

A 8 éves Dogen apja után anyját is elvesztette.

A zen és a konyha

A zen arra tanít mindenkit, hogy tudatosan éljen, és ez nem csak egy szólam, hanem az élet minden területére értendő, így a főzésre, a tálalásra, az ételek elfogyasztására is. Ez egy lelki hozzáállás, hogy mindig, mindent éljünk meg úgy, ahogy van. Ha épp főzünk, akkor teljes valónkkal főzzünk, legyünk önmagunk a konyhában, és ne a tegnapon, vagy a holnapon gondolkodjunk, hanem azon, amit épp csinálunk.

 

 

A „Zen főzés” annyit jelent, hogy minden apró örömöt felfedezünk az ételek készítése, a konyhai tevékenykedés közben.