Előző írásunkban említésre került Eihei Dogen, aki Japán legjelentősebb zen mestere a Kósó-dzsi, az
első teljesen önálló japán zen-templomkolostor megalapítója és az Eihei-dzsi
templomkolostor létrehozója.
Úgy gondoljuk érdemes részletesebben megismerkedni életével,
ezért (többek között) Végh József, Széljáró füzetekben megjelent írása alapján
mesélünk róla.
1200. januárjában született. Nem teljesen biztos, de apja
valószínűleg befolyásos miniszter volt, aki két évvel később (vélhetőleg)
politikai merénylet áldozata lett. (erről megoszlanak a vélemények)
A Mondzsumaru
nevet kapta és már egészen piciként is kitűnt eszével.
Alig tudott beszélni,
de már kihajtotta a tekercseket és úgy ült
fölöttük, mintha olvasná őket. 3 évesen már olvasgatott, 7 évesen pedig már
verseket írt.
A 8 éves Dogen apja után anyját is elvesztette.
Úgy tartja a
történetírás, hogy anyja igyekezett megvigasztalni fiát buddhista példázatokkal,
és megígértette vele, hogy szerzetesként fogja segíteni az embereket, míg mások
szerint épp a kisfiú volt az, aki azt mondta:
„a világ egy nagy örvény,
amelyben senki sem tudhatja, hogy a következő pillanatban merre fordul sorsa.”
Anyjának tett ígéretét betartva első lépésként már
gyerekfejjel is buddhista értekezéseket olvasott nagybátyja házában, ahol
nevelkedett. Az hogy szerzetes legyen, nagybátyja számára nem volt egyértelműen
pozitív döntés, ezért mindent megtett, hogy olyan körülményeket teremtsen, amit
aztán nagyon nehéz lesz otthagynia Dogennek a
„szerzetesek otthontalansága és
szegénysége kedvéért”.
13 évesen nevelője elintézte, hogy bejusson az udvarba és
biztos volt benne, hogy az okos, eszes fiú előtt megnyílnak a kapuk és
helytartó válhat belőle, ám Dogen annyira eltökélt volt a szerzetesi pálya
felé, hogy megszökött, és ellátogatott a szülői házba, ahol (elbeszélések
szerint) megjelent az anyja. A kisfiú beszélt róla, hogy milyen nehéz válaszút
elé került, de álmát, és anyjának tett ígéretét nem feledve kitartott amellett,
hogy szerzetes lesz, ezért egy éjszakán át tartó nehéz gyaloglás után bevonult
a kor legtekintélyesebb kolostorába, ahol leborotválták a haját, és
születésekor kapott neve helyett, elnevezték Dogennek.
Az okos emberek mindig tele vannak kérdésekkel, és ez nem
volt másként a fiatal fiúval sem, ráadásul kétségek ébredtek benne a buddhista
tanítás egyik pontjával kapcsolatban.
„Ha, ahogy a szútrák mondják, minden élőlény rendelkezik
buddha-természettel, miért van az, hogy az embernek fáradhatatlanul törekednie
kell a buddha-természet megvalósítására, hogy elérje a megvilágosodást?"
Nem kapott választ, viszont azt javasolták neki induljon el,
hogy kérdéseire megfelelő válaszokat kapjon Eiszai-hoz, aki ismerős lehet
kedves olvasóinknak a „Japánteaceremónia a csanoju” c. írásunkból.
Mi a zen válasz?
A három idő minden buddhájából egy sincs tudatában annak,
hogy rendelkezik a buddha-természettel, a macskák és ökrök azonban igencsak
tudatában vannak annak.
A meghökkentő választ Dogen megértette, így arra kérte
Eiszai mestert, hogy tanítsa őt.
Eiszai idejében a zen tanítványoknak 3 év próbaidő után
vehették fel a szerzetesi ruhát, de Dogennel, észbeni képességei miatt kivételt
tettek.
Sok ideje nem volt tanulni Eiszai mestertől, mert az
hamarosan meghalt, így tovább indult, hogy kérdéseit átgondolja, és tapasztalatokat
szerezzen a világban. Rövid, ám hasznos utazása után visszatérve Mjózent kérte,
hogy tanítsa, aki hajlandónak is mutatkozott, hogy átadja a fiatal fiúnak, amit
Eiszaitól tanult. Két év telt el tanulással, majd Dogen szeretett volna
Mjózennel együtt elindulni arra a Kínába vezető utazásra, amit Eiszai is
megtett.
Mjózen és Dogen 1223-ban indultak el a hosszú és nagyon
veszélyes kínai útra.
Tanításokat akartak arról, hogyan nem kell a "szavakra
és a betűkre támaszkodni". Nehéz és hosszú utat tettek meg a tengeren.
Láthatták a nyugodt békés, de a viharos tengert is, majd megérkezvén a kínai
partokhoz, várakozásra ítéltettek, mert japánokat Kínába akkoriban csak nagy
nehézségek árán engedtek be.
Eltelt már 3 hónap a kikötőben való vesztegléssel, amikor
egy szerzetes jelent meg a hajón, aki sítake gombát (Shii take gomba) keresett,
mert az a hír járta, hogy ezt a különleges gombát a japán hajókon termesztik.
20 km-t gyalogolt, hogy megszerezze ezt a gombát, mert a Sárkánycsónak-ünnepen (5.
holdhónap 5. napján kerül megrendezésre, nevezik a nyárkezdet ünnepének is) ezt
akarja felszolgálni tésztával a kolostor szerzeteinek.
A szerzetes nagy lelkesedéssel beszélt arról, milyen fontos
az ő konyhafőnöki munkája a kolostorban, amit Dogen kevésbé értett meg, így rá
is kérdezett, de az öreg szerzetestől válaszul csak annyit kapott, hogy gyakorolja
az ülő meditációt (zazen), és olvassa Buddha beszédeit.
Látva Dogen értetlenkedését elnevette magát, és miután Dogen
azt sem értette meg, min nevet, így válaszolt:
„Úgy tűnik, nem értetted meg, hogy mit jelent ugyanúgy
vezetni a konyhát, mint ahogyan gyakorolni a meditációt! Ezt nem lehet pusztán
a könyvekből megtanulni. Még nem értetted teljesen meg, mi is az igazi
gyakorlás. De eljön majd az idő, amikor megérted.” –s ezzel visszatért a
kolostorába.
(folytatjuk)
Mint mindig most is egy mesével zárunk.
A FŐÚR, AKI A SÁRKÁNYOKAT SZERETTE
She főúr annyira kedvelte a sárkányokat, hogy
telefestette-faragtatta a házát sárkányokkal.
Amikor az égben lakozó igazi sárkány ezt megtudta, leszállt
a földre, odafeküdt
She háza elé, fejét a kapu küszöbére, farkát az
ablakpárkányra helyezte. A főúr megpillantotta az igazi sárkányt, és eszét
vesztve menekült ki a házából.
Ebből látszik, hogy She nem szerette a sárkányokat. A
sárkányok hasonmását szerette, de az igazi sárkánytól irtózott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése